Zenga zének

1955–56-ban egy túlérzékeny, koravén kisfiú olyan családban él, ahol a nagypapa magánvállalkozó; az apa néhány éve Rajk László beosztottjaként dolgozott, a per óta betanított munkás – marós… A kisfiút az asszonyok hittanra járatják, amit természetesen titkolnia kéne, de nem világos, ki előtt, és miért, ráadásul az agyában hamarosan összeolvadnak a katolikus imádságok és parancsolatok szövegei az óvodában elsajátított versekkel. Sztálin és Krisztus alakja egyforma hitellel magasodik fölé… Lassanként megszületnek a kérdések. Miért katolikus hittant tanítanak neki, amikor zsidó vallásban született? Miért oly tehetetlen az Isten, ha mindenható? A szorongó, végképp elbizonytalanodó kisfiú szeme előtt lejátszódik 1956 ősze, szemtanúja a Sztálin-szobor ledöntésének, látja a fegyvereseket és a család pánikját, a családtagok szembefordulását, apja meghasonlottságát…

(Ács Margit, 1983)

Azt mindenki tudja, hogy a gyerekek figyelnek minket. De hogy annyira, mint Vámos Miklós regényében... Azt, hogy mennyire összekavarjuk fiaink és lányaink lelkivilágát mindazzal, ami a szüleiktől, nevelőiktől és más igehirdetőktől zúdul rájuk, ugyancsak sejtjük, mégis megrendít, ha átélhetjük az ő szemszögükből. A "Zenga zének" főhőse még csak hatéves, de már a kettős - hármas, négyes - nevelés akkorákat csattan a hátán, hogy attól kódul, és a könyv végére szinte felnő, noha még mindig csak hatéves.

A gyereknyelv szellemes és egyedi irodalmi ábrázolása teszi nevetőssé ezt a fölkavaró regényt. (Gy. Horváth László)