A manipuláció művészete

Joseph Kirsch­ner A ma­ni­pu­lá­ció mű­vé­sze­tében egy vi­lá­gos és meg­győ­ző té­zist fo­gal­maz meg: Szü­le­té­sünk­től kezd­ve szü­net nél­kül ma­ni­pu­lál­nak ben­nün­ket, és mi ma­gunk is ál­lan­dó­an azon igyek­szünk, hogy sa­ját elő­nyünk­re be­fo­lyá­sol­juk em­ber­tár­sa­in­kat. Ez az ál­lan­dó, köl­csö­nös igye­ke­zet az em­be­ri együtt­élés na­gyon lé­nye­ges, és nem ki­ik­tat­ha­tó ele­me. Ezért aki ki akar tör­ni a ma­ni­pu­lál­tak tö­me­gé­ből, aki ér­vé­nye­sül­ni akar, aki nem má­sok ön­tu­dat­lan esz­kö­ze­ként akar­ja le­él­ni az éle­tét – vagy­is ered­mé­nyes akar len­ni a ma­ni­pu­lá­ci­ós játsz­mák­ban –, an­nak, tet­szik, nem tet­szik, el kell sa­já­tí­ta­nia a já­ték­sza­bá­lyo­kat – még­hoz­zá ma­gas szin­ten. Időn­ként túl szó­ki­mon­dó­nak, egye­ne­sen nyers­nek tűn­het szá­munk­ra, ami­kor a szer­ző hi­deg lo­gi­ká­val elem­zi a be­fo­lyá­so­lás ha­té­kony tech­ni­ká­it. Azon­ban ne fe­led­jük: a ma­ni­pu­lá­ció nem olyan téma, amely­nek tár­gya­lá­sá­nál meg­en­ged­he­tő a fi­nom­ko­dás, mint ahogy egy se­bész sem en­ged­he­ti meg ma­gá­nak, hogy szi­ké­vel a ke­zé­ben más­ra gon­dol­jon, mint a „ke­gyet­len” mű­ve­le­tek­re. Ha va­la­ki tár­gyi­la­go­san néz a vi­lág­ra, va­ló­szí­nű­leg egyet­ért a szer­ző­vel, ami­kor ezt írja: „A ma­ni­pu­lá­ció az em­be­ri együtt­élés el­ke­rül­he­tet­len kí­sé­rő­je. A kér­dés nem az, részt ve­szünk-e ben­ne vagy sem, ha­nem az, hogy a ma­ni­pu­lá­ció passzív ál­do­za­tai, vagy ak­tív ha­szon­él­ve­zői va­gyunk-e.”   

A ma­ni­pu­lá­ció mű­vé­sze­te nagy se­gít­sé­get je­lent azok szá­má­ra, akik az utób­bi­ak­hoz akar­nak tar­toz­ni.