Délsziget

Csak egy-két szóra kérem türelmedet, jólelkű olvasó, hogy e furcsa című könyvnek benső formáját, s e formának jogosultságát megmagyarázzam.

Három műfajt keverek össze: az irodalomtörténetet, a regényt és a drámát.

Ne döbbenj meg azon, hogy szépirodalmi műfajnak számítom az irodalomtörténetet. Inkább azon döbbenhetnél meg, hogy még mindig vannak, akik nem tudják, hogy az irodalomtörténet írása: művészet.

Bizonyítsam?

A tudomány – az egzakt tudomány – nem válogat a tények között. Mind egyformán fontos neki. Az állattanból nem lehet kihagyni a poloskát, a növénytanból a bogáncsot.

Az irodalomtörténet – mint minden történelem – maga is szűrt anyagot kap a kezébe, s ezt az anyagot egyre tovább szűri. Ha szigorúan el nem választja a jelentős dolgot a jelentéktelentől, belevész az adatok tömegébe. Az irodalomtörténésznek latolgatni kell, mint a szépírónak, mint a festőnek, s válogatásának szempontjai között akarva – nem akarva, mindig akad egyéni is. Már azzal, hogy válogat, az irodalomtörténész művészi munkát végez – legföljebb rosszul végzi vagy öntudatlanul, mint Moliére hőse, aki nem tudja, hogy egész életében – prózában beszélt.