A ​szem / A bűvölő

A ​szem (1930)

Nabokov kevésbé ismert művei közé tartozik, ugyanakkor az

irodalomtörténet állandó hivatkozási pontja, mint az első remekmű, mely a

megbízhatatlan narrátor témáját járja körül.

A jómódú orosz emigránsok körében játszódó kisregény főszereplője,

Szmurov egyre-másra váltogatja identitását: bolsevik vagy fehérgárdista,

reménytelenül epedő szerelmes vagy homoszexuális, sőt éppenséggel

öngyilkos – mindig az, aminek mások látják, akik maguk is sorban

ugyanolyan furcsa, tükörszerű helyzetbe kerülnek, mint az övé. A szem a

nabokovi életmű egyik fő motívumát: az emberi személyiség eredendő

titokzatosságát ragyogtatja fel.

A bűvölő-t (1939) Párizsban írta Nabokov, ez volt az utolsó orosz

nyelven alkotott műve, az – ős-Lolita –, azaz a későbbi nagy regény –

első kis lüktetése -.

Egy pedofil férfi beleszeret egy serdületlen kislányba, s hogy a

közelébe juthasson, elveszi az anyját feleségül. A feleség meghal, a

férfi magával viszi a lányt egy utazásra. A – bűvölő – sejti, talán

tudja is, hogy őrült, és soha nem biztos abban, nem vált-e mások számára

is nyilvánvalóvá az őrültsége, de a bizonytalanságban is igyekszik

tiszteletben tartani a normális magatartás szabályait. A kislány iránt

tiszta, atyai érzelmeket is érez, de minduntalan felülkerekedik beteg

énje; ráadásul e kettősségnek még tudatában is van. A látás

kifinomultságának, az azonosulás és távolságtartás borotvaél-táncának, a

komolyság és az irónia számtalan egybemosódó árnyalatának köszönhetően A

bűvölő – áttetszően – bonyolult, mint az ékkövek, amelyeket az aberrált

ékszerész napközben csiszolgat.