A hunok harmóniája

Minden azzal kezdődött, hogy egyszer napközben Vera életében először nem a létezés értelmén gondolkodott el, mint előtte szinte mindig, hanem a titkán. Ennek az lett az eredménye, hogy beleejtette a rongyot a sötét, szappanos vízzel teli vödörbe, és egy halk „ah” vagy valami „ah”-hoz hasonló hagyta el a torkát. A gondolat váratlan és elviselhetetlen volt, és ami a legfontosabb, semmihez sem kapcsolódott, amit maga körül láthatott – egyszerűen csak az eszébe jutott hirtelen, ott volt a fejében hívatlanul, és ebből a gondolatból az a következtetés adódott, hogy az értelem keresésére fordított szellemi munka sok-sok éve mind elpocsékolt idő volt, mert, lám csak, nem az a lényeg, hanem a titok.