Csend, vétkek, szenvedély

Alice Munro novellái gyakran egy-egy regényt sűrítenek magukba, prizmásan mondják el történetüket, amelyek időben egymástól távol eső (sorsfordító) epizódokból, a novella különböző szereplőinek nézőpontjából, a napló- vagy levélforma és a narráció váltogatásából rajzolódnak ki. Többnyire határterületen játszódnak: a lázadás és a biztonság, a szabadság és a boldogság, a józan unalom és az életveszélyes szenvedély, a bizalom és a naiv hiszékenység, az igazság és a hazugság, a sors és a véletlen, a lehúzó környezet és a személyes döntés, a jelen és a múlt, a racionalizmus és a fanatizmus, a természet feletti képességek és az olcsó csalások határán. A valóságban pedig valamilyen kisvárosban, ahol hőseiket a kitörés vágya, a lázadás vagy visszatekintve a megérteni vágyás motiválja. Néha nem is tudjuk, melyik szereplőre figyeljünk, ki a hőse az írásnak, de az igazi főszereplő általában az, akinek a tudatában, lelkében összeáll a mások vagy akár a maga sorsa. A főhős egy-egy idős asszony, egykori későn érő, a környezetéből kiemelkedni vágyó lány, aki valamilyen véletlen hatására vagy tudatosan tér vissza a múltjához – gyakran a konkrét földrajzi térbe is –, hogy felidézze, megértse, feldolgozza, ami vele vagy a körülötte élőkkel történt.

Pedro Almodóvar Julieta (2016) című filmjének forgatókönyve a kötet három novellája, az Esély (Chance), a Hamarosan (Soon) és a Csend (Silence) alapján készült.