A felidézett toronyszoba

E ​válogatott kötete ürügyén mondta a költő: "Húsz éve motoszkál a fejemben egy kép: a rézsútos pálya tetején állnak-imbolyognak a kerékpárosok, várják a legjobb alkalmat, majd hirtelen lezuhannak, lezúdulnak s a lenti körben tapossák a pedált. A kerékpár repülőversenyről van szó. Nos, eddig sehová nem tudtam beilleszteni, most azonban érzem, hogy a válogatott versekhez hozzáírhatom ezt is, magyarázatul. Körülbelül húsz évig tartott ez az álldogálás, ami veszélyesen hasonlított a repüléshez, s lassan-lassan önáltatássá alakult át, hogy még nincs eldöntve a verseny, hogy ott fent még minden lehet, csak semmi kapkodás, az olcsó alkalmak helyett ki kell várni az egyetlent, a méltót, az igazit! Így írtam a verseket, megfeszülő, majd görcsösödő izmokkal. Nincs okom s kedvem se a mélabúra: így volt, ezt kellett tennem. Most már az alsó pályán vagyok, lezúdultam, vagy csak leestem, mindegy, taposom a pedált, élek, dolgozom; koromnak mégis hű gyermeke vagyok: áhítom a legtöbbet, a szabadságot, s várom, hogy kinőjön a szárnyam!"