Legdrágább mostohabátyám

Amikor a mostohabátyám, Elec a gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora szemét.

Utáltam, hogy bunkón viselkedik velem csak azért, mert nem akar ott lenni.

Utáltam, hogy lányokat hoz haza a suliból és visz fel a szobájába.

De amit a legjobban utáltam, az az volt, ahogy a testem akaratom ellenére reagált rá.

Először azt hittem, csupán kőkemény, tetovált izmai és markáns arca lehet vonzó benne. De a dolgok új irányt vettek köztünk, mígnem egy éjjel minden fenekestül felfordult.

Aztán épp olyan gyorsan, ahogy betoppant az életembe, már vissza is ment Kaliforniába.

Évek teltek el, mire újra láttam Elec-et.

Amikor a tragédia lesújtott a családunkra, újra szembe kellett néznem vele.

És szent ég, a kamasz, akiért egykor megőrültem, most férfivá érett, aki egyenesen az eszemet vette!

Volt egy olyan érzésem, hogy megint darabokra törik majd a szívem.