Születésnap

1950-től felejthetetlen kilenc esztendőt töltöttem író mivoltom sokáig titokban tartásával kezdetben a Szinyei Merse utcai, később a Horváth Mihály téri gyakorló bemutató iskolában. Az Újhold nőírói eleve lemondtak arról, hogy gyermeket vállaljanak, az orosz megszállás véglegesnek érződött, megalázott rabszolgát senki sem akart világra hozni, elég volt saját nyomorúságunk. Kilenc évig viszont számtalan gyerek anyja lehettem, hogy mennyire nem felejtettek el, az elmúlt év karácsonyi postája jelezte, szerteszóródott lányaim, fiaim rendre jelentkeztek, és kiderült, éppúgy nem felejtik gyermekkoruknak azt a részét, amikor én voltam az osztályfőnökük, mint ahogy én nem feledtem azt a számtalan új felismerést, amivel ők gazdagítottak. A könyv, amelyet most az olvasó kezébe vesz, egy olyan néhai osztályfőnöki óra regénnyé álmodott problematikáját tárgyalja, amely annak az elemzését kérte tőlem, mikor mondhatja magát viszonylag felnőttnek a tanuló, akinek – szavaikat idézem – otthon, ha dolgoznia kell, mindig kijár az elismerés: már elég idős vagy hozzá, meg a fordítottja, ha táncolni szeretne menni vagy nagylányos ruhára, férfias sportöltözékre vágyik: te még gyerek vagy. Szabó Magda, azaz én, a Für Elise Dódija, eredetileg tanárnak készültem, s a kérdés válasza nem esett nehezemre: a gyermekkor valójában akkor szűnik meg, amikor önmagam problémáin kívül felvállalom más baját, terhét, gondjait. Engem a kultuszminisztériumból való eltávolítással sújtani akartak, Isten a rosszat jóra fordította, enyém lett az ifjúsági könyvek révén három nemzedék ábrázolt rejtegetnivalója és számtalan gyereklány és kiskamasz szíve. Az „átokból” áldást teremtett az életmű: etikát az orosz megszállás alatt nem tanítottak, legfeljebb a gyermekek sorsáért aggódó, jövőjüket féltő névtelen, rang nélküli nevelők. Én is megpróbáltam, és a gyerekek észrevették, az olvasó pedig tanúja lehet, kezébe veheti az Abigél-t, a Születésnap-ot, az Álarcosbál-t, a Bárány Boldizsár-t, a Tündér Lalá-t és a Sziget-kék-et; mesélni édesanyám tanított meg, én meg a modernizált mesékkel megpróbáltam a magam módján gátat vetni mindannak, amit a tízparancsolat oktatásának elmulasztása miatt nem adhatott a vesztett háború után amúgy is moráljában megingatott, szegény, megtiport Magyarország.