Halott a mocsárban

Részlet a könyvből:

Nógatta a lovász a Rárót, odaért a

főhadnagy mellé. Az út szélesen vezetett, több keréknyommal az

erdőn át, azután kezdődött a mocsár. - Főhadnagy elvtárs,

nyugtalan a Ráró. - Az én lovam is, Janik. - Éreznek valamit -

mondta a fiú, s előrehajolt, rá a lova fejére. - Farkast

érzett... - Horváth főhadnagy nevetett. - Hagyja, Janik, a

dajkameséit! Akkor a kiáltás. Nagyon messziről. Kiáltás volt-e

valóban? - Hallotta maga is? Gyerünk! Eldübörögtek a mocsár

felé. Suhantak mellettük a fák. A part egy helyütt leszakadt, és

vége az útnak. - A távcsövet, Janik! Horváth lehuppant a

lóról. Küldhette volna Janikot is, de ő ment, a rossz bal

lábával. Lehajló ágba, bokorba kapaszkodott, görögtek már a

rögök, puffanva érkeztek le, szétrobbantak a korható

fatörzseken. Ő tudta csak, merre vezet ösvény keresztül a

mocsáron. Jobbra a falu, balra a határ felé. De falu és határ is

messze van innen.