Az utolsó karácsony

Mit keres a bárány a hadseregben? – teheti föl a kérdést az olvasó, aki

végigfutja Gyurkovics Tibor új novellás kötetének tartalomjegyzékét.

Pedig ott a helye – legalábbis az író szerint. Nem húsvéti

bárányként, hanem a mindennapok kisemberének békevágyát, reményeit és

kötelességtudását, de játékosságát is jelképezve. Mert Gyurkovics Tibor

bármilyen műfajban is ír és bármiről, mondanivalója nem változik. A

személyiség erkölcsi épsége mellett tesz hitet, eszmények elárulása

ellen emel szót, akár lekerekített mesét, akár laza szövetű, groteszk

történetet mond el. Mindennapos jelenetekből, néha csak gesztusokból,

ellesett pillanatokból építkező írásai, melyeket sebzett lelkek,

elmagányosodott családok, idegen környezetben tengődő emberek,

megszállott boldogságkeresők, szeretetéhes figurák népesítenek be,

vádiratai az elszemélytelenedésnek, látszatéletnek. A halálosan beteg

orvos, a szellemi fogyatékos gondozott, a két asszony közt ingázó férfi,

a helyüket kereső fiatalok, a magára maradt öregasszony, aki a

kórteremben jövőt hazudik betegtársainak és saját magának is a fia

családjában – egytől egyig személyes ismerősünk. De ismerős figurák,

helyzetek, dialógusok elevenednek meg a Vulgária presszó szatíráiban is,

melyeket az értelmetlenség, az emberitől idegen jelenségek

kicsúfolásának a szándéka hívott életre. A humorista, akinek

élményanyagából csupa minitragédiára telik, a szerkesztőségi folyosón

őgyelgő szerző, aki a halhatatlanság nyomtatott jegyei nélkül vonul be

végül a halhatatlanságba egy nekrológ formájában, a művészpresszó

álművészei, a tévészerzők halandzsái remek telitalálatai az

értelmetlenség panoptikumának.

Gyurkovics Tibor modern hangütésű elbeszélései, sűrű atmoszférájú világa külön színfoltja a mai magyar prózának.