A bosszú

Arcom felrepedt az ütésektől, erősen

vérzett. Ájulás környékezett, amikor Viktor is rám ugrott,

könnyes arcát véres arcomhoz szorította, és csókolni kezdett,

ajkával a szájamat kereste. Én meg védekeztem, fejemet

jobbra-balra forgattam. Hányinger fogott el, nemcsak Viktortól

undorodtam, hanem az egész életemtől. Viktor hisztériás rohamot

kapott: "Nem akarsz szeretni, nem akarod, hogy a tiéd legyek?"

Nem! - kiáltottam. - Gyűlöllek! - Közben Halmos mintha

eksztázisba esett volna, a sliccemet kezdte kigombolni. Erőm utolsó

maradékával lerúgtam magamról, nekizuhant a komódnak.

"Gyűlölsz?" - hallottam Viktor hangját. Tiszta

szívemből! - hörögtem. "Akkor pusztulj el, hogy soha senki

ne szerethessen!" Két kezével megragadta a torkomat, és

fojtogatni kezdett. Nem hittem volna, hogy nőies ujjai ilyen acélos

szorításra képesek. Már fulladoztam, amikor kapálódzó

kezem a bronz állólámpához ért. Megragadtam, és ütöttem. Nem

tudom, hányszor találtam el a fejét, de éreztem, hogy szorítása

ernyed, aztán ledől a testemről.