Csendes válságok

Kaffka Margit elbeszélésekkel kezdte prózaírói pályafutását, s a műfajhoz haláláig hű maradt. Elbeszéléseiben a korszakváltás nyugtalanságainak teljes térképét megrajzolja, s az új életérzéshez, mely egyidejűleg forradalmas újat-akarás és gyógyíthatatlan nosztalgia régi, semmibe-tűnt harmóniák után, a műfajt is hozzáigazítja. Írásai megtelnek színnel, fénnyel, hangulati elemekkel s az emberi nyugtalanság soha ki nem fejezett motívumaival. Kivételes írói érzékenyésge minden fontos külső és belső jelzést felfogott, s törekedett is az élet új törvényeinek és sorsszerű változásainak művészi fölfedezésére. Egyik méltó utóda, Kádár Erzsébet írja, hogy „az összefüggések fonalait követve a kor minden nagy kérdése felé a szerző és a nyugtalan lélek mohóságával kinyújtotta a kezét”. A változásokat mindenekelőtt az emberek életében és sorsában méri föl, beteljesült vagy beteljesületlen szerelmeken, felbomló vagy szövődő kapcsolatokon, elfojthatatlan lázadásokon vagy kényszerű megalkuvásokon, új vágyak hatalmán és emlékek vonzásán, válságok előtti és válságok utáni állapotokon, s mind azon, ami az életet gyötrelmes valódiságával és nyugtalanító szépségével teljessé teszi. 

A Csendes válságok Kaffka Margit elbeszéléseinek minden eddiginél teljesebb gyűjteménye. 

„Szeretnék pár esztendőt még tűrhető egészségben megérni, kisfiamat nőni látni; néhány álommessziségnek vasúton nyomába szaladni: dúlásig lakni álmodhatóan pompás teliségű könyvesházakban; néhány kötelességnek érzett íráshoz szeretnék még magamban hitet; csak annyit, amennyi okvetlenül szükséges! Vajon ráérek-e mindezekre?” Ezeket a nosztalgiákkal teljes, szívszorító sorokat gyötrelmesen nehéz fiatalsága után s néhány évvel megrendítően korai halála előtt írta Kaffka Margit. 

Gyermekkorára keserűséggel gondolt vissza. Még csak hatéves, mikor meghal az édesapja, s félárván marad. Anyja újból férjhez megy, s ő a család közbenjárására ingyenes helyet kap az irgalmasnővérek szatmári anyaházában. A tanítónői oklevél megszerzése után miskolcon tanít, ahol egyre foj-togatóbbnak érzi a kisvárosi légkört. Közben férjhez megy, gyermeke születik, de házasságukban nincs harmónia. S mikor már úgy látszik, hogy magánélete véglegesen rendeződik, a zilált évek után a boldog újrakezdés következik, kitör az első világháború. Második férjét, Bauer Ervint behívják katonának, élete továbbra is folytonos szorongás és küszködés. S 1918-ban a spanyol járvány áldozata lesz. A kisfiával együtt. 

Nehéz sorsa ellenére is sokat ír. S mindvégig szenvedélyes elkötelezettje annak a nagy szellemi és művészeti megújhodásnak, melyet a Nyugat és Ady neve fémjelez – legszebb írói teljesítményeiben is a Nyugat vetése érik be.