Minden vilángol

Jonathan Safran Foer művét méltatói a huszonegyedik század első nagy amerikai regényeként tartják számon. A mindössze 26 esztendős, első könyves szerző máris olyan díjak birtokosa, mint a Guardian Book-Award és a National Jewish Book Award.

A mű főhőse, aki ugyanazt a nevet viseli, mint a szerző, elindul Amerikából Ukrajnába, hogy megkeresse azt az asszonyt, aki a háború alatt vagy megmentette általa soha nem látott nagyapja életét, vagy nem. Kalandos útján Aleksz, az amerikai életformát imádó, ám az angol nyelvet kíméletlenül kerékbetörő, ifjú tolmács vezeti, akihez tartozik egy nagyapa mint sofőr, és egy Sammy Davis, Junior, Junior nevű kutya is, mint – kutya.

A Don Quijote-i kutatás nem sok kézzelfogható eredménnyel jár, viszont a szerző fantáziáját szabadon engedve megírja belőle e művet, melyben az olvasó bepillanthat egy tizennyolcadik századi zsidó közösség, egy stetl egykor varázslatos és „vilángoló”, utóbb pedig könyörtelenül elpusztított életébe, s amelynek olvastán — írja egy kritika — Isaac Bashevis Singer, a nagy jiddis mesemondó sírjából mintha csuklást, majd elégedett sóhajt hallanánk.