Az embermás

Tertuliano ​Máximo

Afonso éppen depresszióval küszködik: történelemtanárként unalmasan

csordogálnak a napjai, s miután néhány éve elvált, belesavanyodott az

egyedüllétbe. Van ugyan szeretője, aki szívesen hozzámenne feleségül, de

Tertuliano vele is szakítani akar… Egyszóval igen nagy szüksége lenne

valamire, ami kizökkenti jelen állapotából, ami értelmet, célt ad az

életének, s amitől megtudja, hogy ki is ő igazából. S ekkor élete

váratlan fordulatot vesz: egy silány filmvígjátékban felfedezi a

tökéletes hasonmását – s ha eddig nem volt tisztában önmagával, igazi

vágyaival, törekvéseivel, most még az is nehezíti a helyzetét, hogy

kettő van belőle. Elképzelhető, hogy ő csak valakinek a másolata?

Egyáltalán: miként lehetséges a józan észnek, a természet működésének

ellentmondó tökéletes azonosság? És milyen (egyelőre beláthatatlan)

következményekkel járhat ez a felfedezése? Feldúltan nyomozni kezd, s

egyszer csak egymással szemben állnak ők ketten: Tertuliano Máximo

Afonso és a hasonmása, egy színész, akinek még az ujjlenyomata is

pontosan ugyanolyan, mint az övé.

Saramago legújabb regényében meghökkentő fordulatokban bővelkedő

történetet sző a világirodalom egyik hagyományos témája, a

hasonmásmotívum köré – s nemcsak az irodalmi előzmények, hanem a mű

groteszk-sejtelmes atmoszférája is tragikus végkifejletet sugall…