13 nyomozó 33 eset

13 nyomozó 33 eset
Authors
László, Szabó
Publisher
Népszava
Tags
igaz történet alapján , krimi novellák
Date
1989-09-22T22:00:00+00:00
Size
0.43 MB
Lang
hu
Downloaded: 10 times

Tizenhárom évvel ezelőtt egyszer már mesélt tizenhárom nyomozó a láthatatlan kerekasztal mellett. A 13 nyomozó most újból felidézett néhány régebbi bűnesetet és újabb történetekkel „szórakoztatta” társait - 33 bűnügyet dolgozott fel a szerző.

A történetek között található annak a két kisvárosi terroristának az esete, akik középiskolás lányokat tartottak fogva öt és fél napig egy kollégiumban: kínozták, megerőszakolták, illetve pszichikai kényszerrel fektették le némelyiküket, s közben várták, hogy esztelen követeléseiket teljesítsék. Senkivel sem voltak hajlandók tárgyalni, bár volt néhány óra, amikor e kötet szerzőjét követelték tárgyalópartnernek, aki most az öt és fél nap hiteles történetét mondja, illetve mondatja el az egyik nyomozóval. Kiderül az is, hogy kinek a gyermeke volt a két fiú és honnan, hogyan tudtak fegyvereket szerezni.

Ha egy házibulinak nevezett szexpartin eltűnik a család ékszeresládikája, nyilván a résztvevőkre gyanakszik a rendőrség. A dúsgazdag ékszerész budai villájában történt bűneset felderítését ismerhetjük meg.

Valószínűleg érdekelni fogja az olvasót, hogyan lehetett hosszú időn át szélhámoskodni egy „varázsvesszővel”. Az egyik nyomozó pedig azt meséli el, mi is történt a szegedi Csillagban azután, hogy két rab meggyilkolta a munkafelügyelőjét.

Választ kaphatunk arra, vajon elhihető-e, hogy a négyszeres csecsemőgyilkos asszony még a terhessége hatodik hónapjában sem vette észre másállapotát. A gyilkos nő elmondja, hogyan végzett újszülöttjeivel, s hogyan rejtette el a kis tetemeket, hogy senki se jöhessen rá szörnyű bűnére, s hogyan derült mégis fény tetteire.

Az elbeszélésekből a humor sem hiányzik, megismerkedhetünk hírhedt alvilági figurákkal, Himpellér Micivel, a zsebeskirálynővel, Mongol Babával, az alabástrom testű holdkóros leánnyal és számos furcsábbnál furcsább alakkal, szélhámosokkal, vagányokkal és rafinált csibészekkel.