Log In
Or create an account ->
Imperial Library
Home
About
News
Upload
Forum
Help
Login/SignUp
Index
AZ EREDETI MŰ CÍME: OBLOK MAGELLANA A FORDÍTÁS AZ ISKRY 1955. VARSÓ KIADÁS ALAPJÁN KÉSZÜLT FORDÍTOTTA: MÉSZÁROS ISTVÁN A faszt jól leszopta: Tejbe Dara * CSERGEZÁN PÁL RAJZAIVAL ELŐSZÓ Miközben a „Magellán-felhő”-t írtam, gyakran megkérdezték tőlem, milyen mértékben használtam fel a tudományos tényeket, s milyen mértékben folyamodtam képzelőtehetségemhez. Az ilyen kérdések természetes kíváncsiságból fakadnak, de ebben a fogalmazásban bizonyos félreértésekre adhatnak okot, mert ilyenformán azt hihetné valaki, hogy a regényben a szoros értelemben vett tudományos következtetések a képzelet szüleményeivel váltakoznak, márpedig a határvonalat ilyen gépiesen meghúzni merő képtelenség lenne. A társadalom fejlődésére, az anyag szerkezetére, az emberi lelkület kialakulására és működésére vonatkozó ismereteink ugyanis nem teljesek, hanem csupán a tények felismerésének mai fokát tükrözik. Ennek megnyilatkozásai alapján pedig lehetetlen lenne minden részletében végleges képet festeni a jövendő vil
ELŐSZÓ Miközben a „Magellán-felhő”-t írtam, gyakran megkérdezték tőlem, milyen mértékben használtam fel a tudományos tényeket, s milyen mértékben folyamodtam képzelőtehetségemhez. Az ilyen kérdések természetes kíváncsiságból fakadnak, de ebben a fogalmazásban bizonyos félreértésekre adhatnak okot, mert ilyenformán azt hihetné valaki, hogy a regényben a szoros értelemben vett tudományos következtetések a képzelet szüleményeivel váltakoznak, márpedig a határvonalat ilyen gépiesen meghúzni merő képtelenség lenne. A társadalom fejlődésére, az anyag szerkezetére, az emberi lelkület kialakulására és működésére vonatkozó ismereteink ugyanis nem teljesek, hanem csupán a tények felismerésének mai fokát tükrözik. Ennek megnyilatkozásai alapján pedig lehetetlen lenne minden részletében végleges képet festeni a jövendő világról. Ez azonban korántsem azt jelenti, mintha ma a tudomány teljesen tanácstalanul állana a jövendővel szemben. A történelmi materializmus meghatározott tézisei, valamint a tec
BEVEZETÉS Egyike vagyok annak a kétszázhuszonhét embernek, akik a Földet elhagyva elindultak, hogy Naprendszerünk határait átlépve behatoljanak a távoli űrbe. Kitűzött célunkat elértük, s most utazásunk tizedik esztendejében indulunk hazafelé. Rakétánk hamarosan eléri a fénysebesség felét, s mégis esztendők telnek el, míg a homályból kibukkan a Föld, mely most a legerősebb távcsöveken át is csak alig észlelhető, de akkor is csak akkora lesz, mint egy parányi kis kék porszem a csillagok tengerében. Magunkkal hozzuk expedíciónk naplóját, mint első tapasztalataink még át sem nézett, el sem rendezett, roppant anyagát úgy, ahogy automatáink gépagya híven megörökítette. Magunkkal hozzuk a légi utunk során készült, felmérhetetlen jelentőségű tudományos műveket, melyek a világegyetem kutatásának fel nem mérhető, határtalan új területeit nyitják meg előttünk. Ámde utunkon, az anyag titkainak tudományos feltárásánál valami nehezebb, valami szebb dolgot is megismertünk, amit semmiféle elmélet öss
OTTHONOM Grönland sarkmenti vidékén jöttem a világra, ott ahol a mérsékelt éghajlat váltja fel a trópusit, s a pálmaligetek helyét magas törzsű, lombos erdők foglalják el. Házunk erősen üvegezett, régi épület volt, amilyent bőven látni azon a vidéken. Kert fogta körül, s behatolt az épületbe is, mert a falak csaknem egész esztendőn át nyitva voltak. így aztán a virágok „meghitt” szomszédsága gyakran már kínossá is vált, úgyhogy apám meg is kísérelte a harcot, lakásunknak – amint ő mondta – túlzott virágbaborulása ellen. Ámde nagyanyám – anyám és nénéim támogatásával – győzedelmeskedett, s végül is apám visszavonult az emeletre. Házunknak megvolt a maga hosszú és tiszteletre méltó története. A XXVIII. század alkonyán épült, a Meoriába vezető egykori autóút mentén. Mikor azonban a repülőgépek az egész körzetben teljesen kiszorították a szárazföldi közlekedést, az utat elnyelte az erdő természetes terjeszkedése, s hajdani vonalát csak az jelzi, hogy az erdő fái ott valamivel fiatalabbak,
IFJÚSÁGOM Növendék fiú koromban igen sok felfedezést tettem. Egyik legnagyobb felfedezésem apai nagybátyáimhoz fűződik. Azt már régóta tudtam, hogy apám legidősebb testvére – Merlin bácsi a köveket vizsgálja. Valósággal kételkedtem józan eszében, mert ugyan mi érdekes lehet a kövekben? Később azonban kiderült, hogy olyan dolgokról tud mesélni, amelyek ezerszerte érdekesebbek a meséknél. Elbeszéléseiben a magma kőzetek mész-fluoridjai, a krizolitok meg a krétamárgák valósággal titokzatos, romantikus jelentőséget nyertek. Egy alma és egy asztalkendő segítségével meg tudta mutatni, hogyan születnek a hegyrendszerek. Mikor pedig a kihűlő glóbusok felületén képződő lávaburkokról beszélt, szinte magam előtt láttam a skarlátszínű lángköntösüket lengető, tűzokádó szörnyetegeket. Másik nagybátyám – az ausztráliai Narian bácsi, aki annak idején annyira megrémített televizitjével, a nagy bolygók mesterséges időjárásainak konstruktőrje volt, vagyis a metán orkánok meg a jeges szénhidrátok óceánjai
A MARATONI FUTÁS „Magasztalják az emberek a bölcset, mert szereti őket, ámde ha ezt meg nem mondanák neki, ő nem is tudna erről a szeretetről.” Az ókori filozófus e szavai jobban jellemzik apámat minden más jellemzésnél, amit én tudnék róla mondani. Sok ember megkérdi önmagától: helyesen választottam-e pályámat? Boldog vagyok-e vele? Kedves-e nekem az élet? – s nyomban háromszoros „igen”-nel felel. Apám sosem tett fel magának ilyen kérdéseket, ilyesmi eszébe sem jutott, s bizonnyal éppen olyan értelmetleneknek tartotta volna őket, mint azt, hogy: „élek én?” Bátyjai tudásukkal szolgálták a társadalmat, ő ugyanezt tette, de mikor a tudomány csődöt mondott, mikor elvesztette a betegei életéért vívott harcot, tovább is elkísérte a haldoklókat, már nem mint orvos, hanem csak mint egyszerű ember, aki velük együtt megy a pusztulás felé. Nagybátyáim váltakozva adták át magukat a kutatás eredményei okozta örömöknek és a kudarcok keserűségének; apám mindenkor ugyanaz maradt – vállán a felelősség
BÚCSÚ A FÖLDTŐL Mindenben, amit az Annával való találkozás előtti éjszaka tettem, volt egy szemernyi őrület. A verseny után, mintha álmodtam volna: láttam az emberek tömegét, Mehilla verejtékben úszó arcát, amint csókolgatott, éreztem a forró kézszorításokat, hallottam az éljenzést, de mindez mintha nem is érintett volna. Azután fent ültem, magasan a tribünön, s lenéztem a stadionra, de hogy mi történt ott, azt nem láttam. Estefelé lelkes diákcsoport fogott körül; Ázsiába indultak, s magam sem tudom, mi módon kerültem közéjük a rakétába. Alighanem magam ajánlkoztam, hogy elkísérem őket. Azután hosszas, zűrzavaros beszédbe elegyedtem velük, egyszerre válaszolva öt kérdésre. Volt sok zaj, nevetés, a rakéta leszállt, majd ismét felrepült, az utasok kicserélődtek, de mindig én voltam az általános érdeklődés célpontja. Egyszerre észrevettem, hogy mindössze négyen maradtunk a kabinban. Kijózanodtam, mintha felébredtem volna. Megszólaltak a hangszórók, s a rakéta kezdett leereszkedni a Földre
A GEA Valamikor, az ősidőkben az emberek a tér rabjai voltak. Valamennyi földi táj közül csak azt ismertek, amelyben születtek, éltek és meghaltak. Az első utazóknak le kellett győzniük az őserdők sűrűit, a folyamok árját, az áthatolhatatlan hegyláncokat, a kontinensek mindegyikén pedig, amelyeket óceánok választottak el egymástól, oly függetlenül folyt az élet, akár az egymástól határtalan távolságra eső bolygókon. Mennyire elámulhattak a föníciaiak, amikor a déli félteke tengereire kijutva, azt látták, hogy a Nap jobb kéz felől bal kéz felé halad, a Hold pedig vízszintesen kel fel a Baktérítő mögül úgy, hogy legelőbb a két vöröslő szarva bukkan ki a láthatár fölé. Azután elérkezett az idő, amikor ki lehetett tölteni a földgolyó fehér foltjait, a dibdáb vitorlás hajókkal utazó expedíciók korszaka, Kolumbus, Magellán, Vasco da Gama kora. A Föld azonban még mindig óriási nagy volt, úgyhogy körülhajózására sokszor egy egész emberélet sem volt elegendő, s az első próbálkozók közül bizony
KERT AZ ŰRBEN Másnap, földi időszámítás szerint tizenegy órakor kellett elindulnia a Geának első, önálló repülőútjára. A kormánymű patkó alakú termében gyülekezett össze az egész személyzetnek legalább háromnegyed része, az ünnepélyes pillanatot várva. Az asztrogátorok: Ter Akonian, Songgram, Grotrian és Pendergast; a fő konstruktőrök: Yrjöla és Uteneut, az atomisták, mechanikusok, mérnökök és technikusok sorban végigjárták a készülékeket, az ellenőrző lámpák pedig – mintha a feltett kérdésekre válaszolnának – igenlőleg pislogtak. A kormánymű termének egyetlen, csiszolt synklit lapból készült első fala mellett egy emelvény állt, a központi irányítómű pulpitusa. Az előkészületek befejeztével az asztrogátorok eltávolították róla a védőburát, s szemünk előtt megjelent a kis fekete indítóemeltyű, melyet még senki keze nem érintett. Goobarnak kellett azt átcsapnia. Vártunk rá, egyik percről a másikra, már elmúlt tizenegy óra, s a tudós még mindig nem jelentkezett. Az asztrogátorok megütközv
VENDÉG AZ ŰRBŐL Elindulásunkra csak néhány nappal később került sor. Előbb a Gea még ötször körülrepülte a Földet. Ezalatt számos űrhajó csatlakozott hozzá, kicsinyek és nagyok egyaránt, hogy díszkíséretül szolgáljanak, és elkísérjék egészen a Mars pályájáig, vagyis egy hetvenmillió kilométeres útra. Az útnak ezt a szakaszát, mint egyébként a Naprendszer egész területét, a Gea aránylag hosszú idő alatt repülte be. Tekintettel ugyanis arra, hogy igen sok bolygó és egyéb gravitációs égitest volt a közelben, nem fejthette ki teljes utazási sebességét, így aztán a kíséretünkül szolgáló legkülönbözőbb nagyságú hatszáz rakéta minden nehézség nélkül repülhetett mellettünk. Bizony nem volt könnyű feladat ezt az ármádiát rendbeszedni, de az asztrogátorok pompásan megbirkóztak vele. Előttünk repültek a lapos orrú utasszállító gépek ezer kilométernyi területen szerteszórva, és apró űrhajóktól környezve, amelyek, hol pattogva szökdécseltek elő anyahajóikból, hol visszatértek a helyükre, hogy tartá
AMETA, A PILÓTA A legelső űrhajósok, akik tizenegy évszázaddal ezelőtt indultak el a világűr meghódítására, azt képzelték, hogy útjuk a csillagoktól szikrázó mélységbe vezet, melyet két féltekére oszt a Tejút gyűrűje. Tudták, hogy a Földről jól ismert csillagképeket űrben lebegő, órási fényfelhőkként látják viszont. Ez a várakozásuk valóra is vált, de ugyanakkor tapasztaltak olyasmit is, amit senki el nem képzelhet, amíg maga is ott nem járt a csillagok között. Az ókori hajósokat az óceánok nagysága lelkesítette, a repülőket a légkör mérhetetlen terjedelme; a Föld sarkainak első meghódítói himnuszokat zengtek a határtalan Fehér Csendről, pedig hát mik ezek a földi méretek – az űrhöz viszonyítva, ahol a világok milliárdjai izzanak? Nem igaz az, amit a kínai bölcs mond az ősrégi jóslatban, hogy a nagy térség meg a kis térség egyazon fajta fogalmak. A Földön született érzelmek, szokások, remények már a végtelennel való első érintkezéskor szertefoszlanak. A távolságoknak szemmértékkel való
A TRIONOK Jelenkori emberek lévén, valamennyien ismerjük az írás művészetét, bár igazán ritkán adódik alkalom, hogy éljünk is vele. Ami az írást illeti, be kell vallanom, hogy az írásokat vizsgálva – bámulatba ejtett a régiek ilyen irányú képessége, mert jómagamnak – valahányszor tíz-egynéhány mondatnál többet kellett írnom – csakhamar annyira elfáradt a kezem, hogy hosszabb szünetet kellett tartanom. A történészek magyarázták, hogy régebben, mikor a gyermekeket zsenge ifjúságuktól fogva tanították a szépírás művészetére, a szervezetük annyira hozzászokott ehhez, hogy akár órák hosszat képesek voltak írni. Én ezt el is hiszem, bár nagyon furcsának tartom. Még különösebb – szerintem – az a makacsság vagy inkább maradiság, hogy hosszú évszázadokon át alkalmazták az ismeretek tárolásának ősrégi módszerét, a papírból készült könyvekben való összegyűjtést. Bámulatos bizonyítéka ez a nemzedékről nemzedékre átvett szokások tehetetlenségének. Az emberek az örökölt eszközök alkalmazásával soksz
AZ ARANY GEJZÍR Elmúlt az utazás ötödik hónapja, s a második hónapja annak, hogy a Földről jövő jelzések késni kezdtek. Mostanában kevesebb időm volt, mint azelőtt, mert elfoglalt a Ganimedészről jött fiú. Schreyvel és Annával együtt konzíliumot tartottunk, s elhatároztuk, hogy megvizsgáljuk a beteg agyát. Schrey közvetlen összeköttetést kért a Földdel, hogy részletes tájékoztatást kapjunk a fiúról. Arra számított ugyanis, hogy kénytelenek leszünk őt újra megtanítani egész múltjára, mintegy újra teleírni emlékezetének lapjait, amelyekről mindent letörölt a katasztrófa. Az ifjú hagyta, hogy csináljunk vele, amit akarunk, teljesen érzéketlen volt, semmi ellenállást nem fejtett ki, úgy vezetgethettük, akár egy gyermeket. Anna igen sok figyelmet szentelt neki; gyakran láttam, hogyan vezetgette kézen fogva a virágágyak között, a magas, karcsú fiú pedig nagyon komoly ábrázattal, engedelmesen követte, s igyekezett hosszú lépéseit a leány rövid lépteihez szabni. Anna beszélgetett vele, megmuto
AZ ASZTROGÁTOROK TANÁCSKOZÁSA Minden csillag két ellentétes erő vetélkedésének köszönheti létét: az egyik a gravitáció, amely a csillagot a központ felé vonzza, a másik pedig a sugárzás, amely mindent megtesz, hogy széjjelvesse irtózatos taszító erejével. A csillag patakokban ontja az energiává átalakult anyagot, s így marad fenn évmilliárdokig. Ha az atom-üzemanyag elfogy, megszűnik az a belülről minden irányban egyszerre cikázó villám, vagyis a sugárzás feszítő ereje. A csillag belseje kezd kihűlni, annál is inkább, mert felületén át az energia elillanása tovább tart. A gázgömböt széjjelfeszítő nyomás gyengül, s már nem bír ellenállni az összeszorító nehézkedési erőnek. A csillag kezd összezsugorodni, a változatlan körforgás letépi a légkör külső burkát, s izzó gázgolyó alakjában kihajítja az űrbe, ahol aztán másodpercenként sok ezer kilométeres sebességgel duzzad fel, mindjobban és jobban. Ekkor az energiaelillanás a csillag meztelen, tüzes rétegein át még gyorsabbá válik. Ilyenkor
A BÁL Utazásunk első évfordulója napján társas összejövetel volt a Geán, amelyet később tréfásan „a bál” néven emlegettünk. Az elindulás évfordulója csak ürügy volt, az asztrogátorokat főleg az a szándék vezérelte, hogy a Gea utasainak zárt körében felfrissítsék és kibővítsék az emberek egymással való kapcsolatait. Úgy volt, hogy a mulatságon mindenki megjelenik, tehát a legjobban elfoglalt s ennélfogva a legritkábban látható, legkiválóbb tudósok is, akik ezúttal nem a munkájukat, hanem önmagukat ajánlják fel útitársaiknak. Az ünnepély arra volt hivatva, hogy megmozgassa a társadalmi élet tespedő vizeit, mert ez a társadalom mind világosabban és egyre jobban kezdett be-tokosodni az egyes laboratóriumok sejtjeiben. Minden megtörtént, hogy a hajó jól ismert termei a felismerhetetlenségig megváltozzanak. A videoplasztikusok csoportja már egy héttel az ünnepély előtt bezárkózott a „Barokk Terembe”, ahova szigorúan tilos volt másoknak belépniük. Mikor az étkezéseknél találkoztunk, a videopl
A CSILLAGOK LEÁNYA Utazásunk második évében a rádiókapcsolat késése gyakorlatilag teljesen megszakította a Földdel való összeköttetésünket. Az emberiség csekély töredékének, bezárva ebbe a jeges űrben hanyatt-homlok száguldó kéregbe, teljességgel önmagára kellett hagyatkoznia. S az élet folyt tovább: a laboratóriumok dolgoztak, a csoportközi értekezleteken megbeszélték az eredményeket, a fiatal fiúk és leányok végezték tanulmányaikat, házasságok köttettek, gyermekek születtek. Az újszülötteknek igen nagy figyelmet szenteltem, a rendelőben jelentkező anyákat tüzetesen kikérdezgettem, s be kell vallanom, a tudományos vizsgálódásokon felül valami homályos gyanúféle is indított erre, mégpedig az, hogy hiába védekezünk a Gea vastag páncélfalaival az örök sötétséggel és a csillagokkal való közvetlen és állandó szomszédság ellen, ez azért mégiscsak hatással lesz e kicsiny lények fejlődésére. Így aztán nem minden gyanakvás nélkül segédkeztem e síró-rívó rózsaszín csecsemők pólyázásánál, várva,
A GANIMEDÉSZI JÖVEVÉNY Régen nem szóltam már Péterről, igaz ugyan, hogy állapota nem változott azóta, hogy húsz hónappal ezelőtt először megoperáltuk. A műtét megmentette az életét – egyebet semmit. Az agyában visszamaradt hegek megakadályozták a gondolatok körforgását. Nem tudott beszélni, írni, olvasni, s emellett még agykéreg-vakságban is szenvedett. Ez nem azt jelenti, mintha nem látott volna, a szeme reagált a fényekre, ellenben az agy látógóca mintegy külön sziget volt, melyet a hegek elválasztottak az emlékezés sávjaitól. Péter tehát csak a színfoltok és alakok szörnyű zűrzavarát érzékelte. Tétován, tehetetlenül mozgott, akár a vak ember, s ez az állapota fennmaradt egészen a következő operációig, amelyre utazásunk második esztendejében került sor. A lábadozása sokáig tartott. Csak lassan és nagy üggyel-bajjal nyerte vissza értelmi képességeit. Nem is helyes, ha úgy mondom, hogy elkezdett beszélni, hanem inkább, hogy újra megtanult beszélni. Én voltam a társa esti foglalkozásaib
A LÁZADÁS Utazásunk harmadik éve volt a legterhesebb, annak ellenére, vagy talán éppen azért, hogy nem bővelkedett jelentős eseményekben. A figyelmeztető jelzések elhallgattak. Űrhajónk elérte a teljes sebességét, vagyis minden másodpercben 170 000 kilométert tett meg ama vonal mentén ereszkedve lefelé, amely a Galaktika északi sarkát a délivel összekötő tengelyhez viszonyítva lényegtelen esést mutat. A Gea valamennyi berendezése oly kitűnően működött, hogy már régen elfelejtettük azt is, hogy egyáltalán a világon vannak. A lélegzéshez szükséges tiszta levegő, élelmiszer, ruházat, mindennapi szükségleti cikkek és a válogatottabb dolgok, amit az ember szeme-szája megkíván, minden készen állott, mert folyton termelték a fedélzeti atomszintetizátorok. A központi parkban egymást váltották az évszakok, a gyermekek, akik utazásunk első hónapjaiban születtek, már beszéltek. A hosszú esti beszélgetések során elmondtuk egymásnak egyéni életünk történetét, s a gyakran zűrzavaros, bonyolult életr
KOMMUNISTÁK Ugyan melyikünk vesz tudomást az automatákról? Ugyan ki tud róla, hogy ezek a gépek mindenütt ott vannak, s oly nélkülözhetetlenek, akár a tüdőnek a levegő, vagy az ember lábának a talaj. Hajdanában az ókoriakat nyugtalanította a gondolat, hogy az automaták felkelhetnek az ember ellen. Ma már akad-e ember, aki az efféle állítást tébolyult lázálomnál egyébnek tartaná? Alkothatunk-e pusztító automatákat? Hogyne, de éppen így le is rombolhatnánk saját városainkat, előidézhetnénk földrengéseket, s betegségeket olthatnánk be a tulajdon szervezetünkbe. Az ember minden műve az emberiség ellen is fordítható. Bizonyítékai ennek – hogy mást ne mondjunk – a barbár civilizációk termelte gyilkos fegyverek. Mi azonban nem azért élünk, hogy pusztítsunk, hanem hogy támogassuk és fejlesszük az életet, s ezt az egyedüli célt szolgálják az automatáink is. Az első csillagközi utazás tervezése igen nehéz probléma elé állította a tudósokat. Lehetséges volt, hogy az űrhajó óriási sebessége alááss
GOOBAR A tűz szülte a bolygókat. A tűzből, a csillag kihűlt anyagából támadt az élet. Laza, kocsonyás anyaga sok milliárd vak próbálkozás során hozta létre a mészpáncélt, meg a vért, a kopoltyúkat és a szívet, a szemet, az állkapcsokat és a belső szerveket, így kezdődött az enyészet és a szaporodás, a lassú növekedés és a hirtelen bukás. A létért folyó küzdelemben egyes teremtmények a tengerből kimenekültek a szárazföldre, mások visszatértek az óceánba, az uszonyok átalakultak mancsokká, a mancsok szárnyakká, s a szárnyak ismét uszonyokká. Az élet megszakadozott, elhalt a hegyképző korszakok közepette, milliónyi test dermedt bele a megkövesedő lávába, s bukkant fel újra, akár a visszatérő zenei téma, mely mindannyiszor más és más alakban jelentkezik, és mégis mindig ugyanaz: fájdalommal telített, lázas melódia, hallgatásba zuhanó, de a vizek mélyén, a hegytetőkön, a sivatagok hóleplében és homokjában újra megszólaló halál. A halálok és születések e millióféle áradatából, az örökös harc
AZ ASZTROGÁTOR SZOBRA Mikor a hegyi patak útjában áthatolhatatlan sziklába ütközik, kezdi kitölteni a völgyet. Hónapokig, évekig tart ez így, s a szakadatlanul csörgedező vékony erecske látatlanul megbúvik a hatalmas sziklatömbök között. De azért egy napon mégiscsak tóvá válik, a patak pedig a tó partján túláradva, megy tovább a maga útján. Mily önmagához hűséges, zavartalan türelem nyilvánul meg a természet minden munkájában, amely az űrben kóborló atomokból izzó, jeges vagy kertektől zöldellő glóbusokat hoz létre … Nos, ez a végtelen türelem jellemzi Soledad szobrászművésznőt is. Négy esztendeig dolgozott azon a művén, amelyért elindult velünk erre az útra. Ez a mű: az asztrogátor szobra. Bevallom, sokat törtem a fejemet azon, miért választotta a művésznő éppen Songgramot modelljéül. Hiszen rendelkezésére álltak a fedélzeten olyan asztrogátorok, mint például Ter Akonian, az éber tekintetű acélember, aki mintha mindig távolabb tartaná magát a környezetétől, mint bárki más, vagy Grotri
EGY KORSZAK KÜSZÖBÉN Nem tudom, mikor szerettem bele Annába. Régen lehetett, de én csak a katasztrófában döbbentem rá, amely elragadta egyik társunkat. Házaséletünk most sem volt a napoknak csendben és szelíden kibontakozó sorozata, az utazás igen sok olyan eseménnyel járt, amelyekben nem tudtam helytállni, sokszor bosszús és tanácstalan voltam, levertek a tragikus balesetek, de ilyenkor még a haragom, még a szomorúságom is szerette őt, s szüntelenül vágytam utána, még mikor a legközelebb volt is hozzám. Hosszú hónapokon át késő éjszakáig dolgoztam. Ilyenkor mélyen alszom, s reggelenként kábultan ébredek. Nem tudom, ki vagyok, hogy hívnak, mindezeket úgy kell kikeresgélnem az emlékezetemből, mely még mélyen alszik, holott magam már ébren vagyok. Ilyenkor, mikor keresem az utat, amelyen megtalálhatnám magamat, először mindig annak ébredtem a tudatára, hogy ő létezik, eltölti egész valómat, mintegy a testemből lép elő, fénybe borítva az egész szobát, és általában mindent, amin a szemem m
A CENTAURUS NAPJAI Asztrozoológiai osztályunk vezetője Entreul professzor, egy –, nagyon friss és indulatos aggastyán, közel a kilencvenedik esztendejéhez. Századik munkáját már a Geán hozta nyilvánosságra. Közel évszázados élete folyamán megalkotta a miénktől eltérő napok bolygóin élő lények, vagyis a hüperóriások, óriások, cefeidák, rádiócsillagok, fehér és vörös törpék rendszertanát. Köztudomású, hogy az asztrozoológia az a tudományág, amelynek a rovására szívesen élcelődnek az emberek. Nincs ebben semmi különös, ha elgondoljuk, hogy a vele foglalkozó tudósok néhány marsbeli moha- és zuzmófélétől eltekintve, soha, semmiféle élő szervezetet nem láttak a földieken kívül. Sok tehát benne a meddő spekuláció, s csaknem annyi az egymás ellen hadakozó iskola, amennyi a szakember. Entreul a felfedezője (a rossz nyelvek szerint „feltalálója”) – egyebek között – a szagló-tapintó érzéknek, amellyel szerinte feltétlenül rendelkezniük kell azoknak a lényeknek, amelyek az örök sötétségbe burkolóz
UNITED STATES INTERSTELLAR FORCE Félórával később a Gea személyzete a repülőtér karzatán gyülekezett össze, s onnan nézte, hogy Lancelot Grotrian, az asszisztense – a ganimedészi Péter, Tembhara, valamint a két mérnök: Treloar és Uteneut, végül Ter Haar hogyan kúsznak fel a kötélhágcsón, s szállnak be egy rakéta belsejébe. Egy másik rakétát, amely a poggyászt és a szerszámokat meg az automatákat szállította, Ametának kellett egyedül vezetnie, ám az utolsó pillanatban úgy határoztak, hogy az expedícióval nem ártana orvost is küldeni, s reám esett a választás. Ott álltam a csarnok alján a pilóta mellett, s az űrfelszereléssel megterhelve próbáltam az ő könnyed tartását felvenni. A födém áttört szerkezete, a rajttölcsérek felé hajló pályák, a rakéták törzsei a berill szelíd ezüstös színében csillogtak, egy árnyalattal sötétebben a mi szkafandereink ezüstjénél. Mikor a búvólyuk csappantyúja bezárult az utolsó ember után, hatalmas acéltolattyú nyúlt ki a falból, s betaszította a rakétát az
A VÖRÖS TÖRPE Grotrian a bombakamarában hagyta a mechanoautomatákat. Rakétáink egymás után felszálltak, kört írtak le a mesterséges hold körül, s szemünk előtt még egyszer elsuhantak a fekete betűk: UNITED STATES INTERSTELLAR FORCE. A rakéták a Gea felé fordulva fokozták a sebességet, s csakhamar ott voltunk űrhajónk fedélzetén. A repülőtéren összegyűlt rengeteg néző a kilátófedélzetre özönlött át, hogy tanúi lehessenek a mesterséges hold elpusztításának. Mi is felvitettük magunkat a felvonóval. Tíz perc múlva a mechanoautomaták jelezték, hogy a gyújtó rádiókészüléket felszerelték, s erre kiküldtünk értük egy rakétát. Mikor visszatértek a Geára, a hangszórókban megszólalt Ter Akonian nyugodt hangja: – Figyelem … mínusz négy perc …. mínusz három perc …mínusz másfél perc … mínusz negyven másodperc … mínusz öt másodperc. A szívünk hevesen dobogott. Szótlanul meredtünk a homályba, ahol halvány gyűrűként fénylett az atlantidák mesterséges holdja. – Figyelem… nulla … – hallatszott az első as
A VÖRÖS TÖRPE BOLYGÓJA A Törpe második bolygója vöröses korongnak látszott, mely utunk előrehaladásának mérvében közeledett az égnek most két legfényesebb csillagához – a Centaurus ikernapjához. Az „A” napnak két csoportból, belsőből és külsőből álló bolygórendszere van, eléggé hasonlatos a földihez. A „B” napnak a szó valódi értelmében nincsenek bolygói; az aszteroidák és meteorok óriási tömege kering körülötte, amelyek közül a legnagyobbak megközelítik a Hold és a Föld nagyságát. Az asztrofizikusok ezt a napot ,,a kettős rendszer szemétdombjának” nevezik, mert mintha a Telemak bolygó családjának kialakulása és megállapodása után megmaradt minden anyaghulladékot magához szívna. Ezekben az eseménydús napokban nemigen lehetett planetológussal találkozni a csillagvizsgálón kívül. A mi Naprendszerünkben már mindent felmértek és megmértek, ami csak egy kicsit is hasonlított a bolygóhoz, úgyhogy legfeljebb csak kiegészíthették elődjeik kutatásainak eredményeit; most azonban valósággal elönt
GOOBAR TÁRSA Amikor a hegyeket köd borítja, s részben eltakarja a csúcsaikat is, előfordul, hogy egy látszólag ismeretlen csúcs felszabadul a nálánál nagyobb hegyek nyomása alól, melyek eddigelé lenyűgözték óriási tömegükkel, s megragadja az ember tekintetét. Goobar számos munkatársát rendszerint az ő társaságában láttam, s bizonyára ezért nem tartottam őket érdekes embereknek. Egy este aztán meggyőződtem róla, hogy tévedtem. Mikor a történészek munkatermébe léptem, még nem volt ott senki. Leültem egy karszékbe, az első sorok egyikébe. A nagy mennyezeti lámpák nem égtek. Az üres teremben határozatlan, szürkés homály uralkodott, akár egy borongós nap hajnalán. Ámde az, ami az ilyen hajnalon lépcsőfokot jelent a sötétségből a teljes virradatba, itt, ebben a hűvös nagy teremben, ahol a sötét festmények is alig látszottak a falakon – mintha megakadt volna valami sikátorban, úgyhogy itt a mozdulatlan időben –, állandóan afféle pitymallati félhomály uralkodott, amely már nem éjszaka, de még
HULLÓ CSILLAGOK Négyhavi utazás háromszáz milliárd kilométerrel távolított el a Vörös Törpétől, amely bíborszínű sziklaként maradt el űrhajónk fara mögött. A Gea teljes sebességgel haladt a Centaurus ikerrendszere felé, s most íme, másodszor volt alkalmunk megtapasztalni, hogy a csillagok szinte felfoghatatlan lassúsággal, miként változnak át napokká. Szabadidőmet paleobiológiai ismereteim kiegészítésére fordítottam – mert miként a közelmúlt tapasztalatai mutatták – ez nagyon is szükségessé válhatott. Egy este kimentem a kertbe, hogy a csontjaimat kissé kiegyengessem, s mint már máskor is tettem, benéztem Borelékhez, de csak hatéves fiacskájukat találtam a lakásban. – Apád reggel óta nem jött haza? – kérdeztem, a gyerek szavait megismételve. Kért, hogy játsszam vele, de én azonnal elmentem. Borel még ebédre sem hagyta el a csillagvizsgálót, ami jelenthetett valamit. Felvitettem magam a felső emeletsorra. A csillagászok munkaterme előtt az oszlopcsarnok üres volt, a mennyezeti lámpákat
FÖLDI VIRÁGOK A Gea egész éjszakán át távolodott a bolygótól. Reggel nyolckor a hangszórók közölték, hogy az asztrogátorok tanácsa gyűlésre hívja a személyzetet. Negyed óra múlva már tele volt a nagyterem. Tompa, mély zúgás hallatszott benne, a fal melletti dobogó üres volt, egyszerre Ter Akonian lépett fel rá, s bejelentette: – Goobar professzoré a szó. Ekkor vettük észre mindnyájan, hogy Goobar már hosszabb idő óta ott áll oldalvást, alacsony termete kissé előrehajol, s úgy néz a teremre. Mély csend lett, melyet a tudós hangja tört meg: – Előadok egy hipotézist, mely világot vet az elmúlt eseményekre, s kijelöli további cselekedeteink irányát. – A tegnapi tragikus események mintha azt mutatnák, hogy a Fehér Bolygó lakói valamiféle vérengző lények, akiket cselekedeteikben az emberek számára érthetetlen tényezők vezetnek. A beszélgetésekből tudom, hogy sokan így gondolkoznak közülünk. Én ezt a felfogást azonban tévesnek tartom. E lényekről keveset tudunk, de annyi kétségtelen, hogy ért
A MAGELLÁN-FELHŐK Orgonacsokrunk ott állt egy üvegedényben a laboratórium ablakában. Az asztalnál ülve láttam, hogyan fúrnak lyukakat az automaták a sziklafalba, sok, sok lyukat, koncentrikus körökben elhelyezve. Azután berakták a robbanó tölteteket és eltűntek. A robbanás nem hallatszott. A felrobbantott szikla tótágast állt, füstöt okádott, és köveket dobált a magasba. A talaj remegett, s az orgonafürtökről apró, kisimult szirmok hullottak le. A levegőtlen térben úgy csapódott le a füst, akár a vasreszelék. Az automaták kibújtak rejtekhelyükből, leereszkedtek a tölcsérbe, s máglyába rakták a fémrudakat. Látókörömben megjelent a sugárszóró. Hosszú karon ülő fejét kinyújtotta, és ide-oda forgatta, pontosan úgy, akár egy mulatságos zsiráf, amint széjjelnéz és keresi a képzeletbeli leveleket. Ijesztő acélkék villámlás. A sugárzás nyomásától elolvadt fém szétfolyt a tölcsér horpadásaiba, és kezdett kihűlni. Az automaták ott csoszogtak a göröngyös felületen, egyengették, simították, csiszo
Unnamed
← Prev
Back
Next →
← Prev
Back
Next →