Szívtépő

A filozófusok már évezredek óta töprengenek az emberi lét alapkérdésein. Kik vagyunk? Mi a dolgunk a világban? Vajon volt-e Ádámnak köldöke? E regény másféle kérdéseket vet fel, melyek talán nem ennyire filozofikusak, de ezekre legalább választ kapunk. Miért jobb a kék színű meztelen csiga, mint a sárga? Hogyan kerül egy ágyba a karácsony, egy ószövetségi próféta és egy Citroën? Rendjén való-e, hogy egy pszichiáternek rossz a lelkiismerete? Miért nem kedvelik a cselédlányok a misszionáriuspózt? Hol húzódik a szeretetet az önzéstől, a szülői gondoskodást a foglárkodástól elválasztó határ? És van-e határa az emberi kegyetlenségnek?

Boris Vian e szívszorítóan komor, ám a rá jellemző fekete humorral és nyelvi vígjátékokkal színezett regénye azoknak sem fog csalódást okozni, akik arra kíváncsiak, hogy hova vezet a teljes körű pszichoanalízis, és hogy mivel tölti szabad idejét egy patkolókovács. Azt, hogy „a templom nem locsológép”, már eddig is sejtettük, és a magunk részéről azon sem csodálkozunk különösebben, hogy Isten magasról lesajnálja a baltacímet. De azt, hogy hagyta lemészárolni a fákat, keresztre feszíteni a lovat (előzőleg pedig meghalni Chloét), sohasem fogjuk megbocsátani neki.