Két idegen a vonaton

Bruno összecsapta a kezét. – Hű! Te jó ég, micsoda ötlet! Egymásnak gyilkolunk, érted! Én megölöm a feleségedet, te meg az apámat! A vonaton találkoztunk, és senki sem tudja, hogy ismerjük egymást! Tökéletes alibik! Kapiskálod már?

A szemközti fal ritmikusan lüktetett, minha szét akarna pattanni. Gyilkosság. A szó émelyítette, elborzasztotta. Meg akart szabdulni Brunótól, ki a szobából, de valami lidérces nyomás visszatartotta. Megpróbálta összeszedni magát, kiegyenesíteni a falat, megérteni Bruno szavait, mert érezte, hogy van bennük logika valahol, akár egy megoldásra váró feladatban vagy rejtvényben.

Bruno nikotinfoltos keze megrándult, és reszketett a térdén. – Megdönthetetlen alibik! – rikoltotta. – Életem legnagyobb ötlete! Nem érted? Olyankor csinálhatnám, amikor elutazol, te meg akkor, amikor én utaztam el.

Guy megértette. Soha senki nem jöhetne rá.